A Tisza közvetlen közelében fekvő terület gazdag növény- és állatvilágával, termőföldjével, legelőivel már az újkőkor emberét is vonzotta. Környéke a népvándorlás korában folyamatosan lakott hely.

A honfoglalás után Szent István király a zalavári bencés apátságnak adományozta a Tisza menti falut földjeivel és halászóvizeivel együtt. Az Árpád-kori települést és templomát Szent Adorján mártírról nevezték el. Kiheverte a tatárjárást, a török dúlásokat is átvészelte, de a török kiűzésekor folyó háborúk során lakatlan pusztává vált.

Ilyen helyzetben szerezte meg 1723-ban Mártélyt gróf Károlyi Sándor, Vásárhely tizenhét pusztája közt az elsőt. Fia dohánykertészeket telepített közvetlenül a Tisza partjára. Az egykori falu határát vásárhelyi gazdák legeltették, majd az urbárium rendelkezéseinek megfelelve jobbágytelkeire szállásokat, utóbb tanyákat építettek. A dohánykertészek bő száz évig munkálkodtak a Tisza partján. Tevékenységüknek a dohánymonopólium vetett véget, de Mártélyon más ok is közrejátszotta tevékenységük megszüntetésében. A Tisza gátjának elkészültével (1862) a falu a töltésen belülre került. A megemelkedő vízszint miatt a lakosok szükségből új házaikat a vásárhely-mindszenti út mellett építették fel.

A megélhetés gondja miatt a falu lakóinak életformát kellett váltani. Egy részük az addig is gyakorolt halászat felé fordult, más részük elszegődött a református vásárhelyi gazdákhoz cselédnek, napszámosnak. Magában a faluban továbbra is megmaradt a zárt közösség.

Nagy változást hozott a falu életében az, hogy 1882-ben Hódmezővásárhely törvényhatósági jogú város, Gorzsa pusztával együtt Mártélyt is bekebelezte. Ettől kezdve szerves része lett a vásárhelyi határnak, még tanyaközpontot sem alakítottak ki a településen. Házszámai a tanyavilág házszámai közé sorozódtak. A négy utca egyike sem kapott nevet. Újabb megrázkódtatás érte a falut 1892-ben, amikor a 86. átvágás elkészült, amellyel a mártélyi Tisza holtággá vált. Mártély kiesett a hajóforgalomból. A morotvatón sajátos növény- és állatvilág alakult ki.

A szentesi vasút megépülése után némi fejlődésnek indult a település. Saját templomot építettek. Az iskolákban, olvasókörökben pezsgő kulturális élet folyt. Lelkes tanítók Tisza-ünnepélyeket rendeztek. A mezőgazdaságba is jobban bekapcsolódtak, nemcsak cselédekként és napszámosokként dolgoztak, terjedt közöttük a földbérlet vállalása, annak egy sajátos ága: a felesbérlet és a kistanyásság. A vallási elkülönültség is kezdett oldódni az iskola és a házasságok révén. Az első világháború és az azt követő román megszállás (mártélyi csata) sok áldozatot követelt, emberéletben és anyagiakban egyaránt. A háború után a vidékre nehezedő Fodor József volt házanyomorúságban más utakat kezdtek keresni. 1921-ben az idegenforgalomtól várták a megélhetési lehetőségek javulását. Megnyílt a strand, fölelevenítették a Tisza-ünnepélyt.

A festőművészek már előbb is jó hírét keltették a gyönyörű tájnak. Fővárosi vendégeket hívtak, megszervezték a vendéglátást. De az igazi föllendüléshez infrastrukturális fejlesztés is kellett volna. Vásárhely azonban nem lelkesedett a nagy tervek megvalósításáért, mert félt az, elszakadástól.

Mártély semmi önállósággal, sem önálló vezetőkkel, sem saját értelmiséggel nem rendelkezett. Elsőként éppen ezekért indult meg a küzdelem Hódmezővásárhely városával szemben. Orvost, temetőt, járlatírást és piacot kértek. Kéréseik lassan, csak lépésről lépésre teljesültek. A közigazgatási kirendeltség például csak 1946-ban valósult meg. Az első hároméves tervben így is szembetűnően hátramaradt a falu érdeke. Csak 1950. január elsejével adta meg a törvény az önálló községi státust. Az egykori mártélyi határt ekkor csatolták a községhez. A falu gazdasági életére továbbra is rányomta a bélyegét az, hogy a lakosságának 98 százaléka mezőgazdasági foglalkozást űzött. A tervgazdaság anomáliái megkeserítették a lakosság életét, még a halászokat is sújtotta a beszolgáltatási kötelezettség.

A továbblépés alapjait azonban ekkor rakták le. Új községháza készült, igaz, a régi falutól elég távol. Később körülötte épültek fel a község új házai. A terület benépesülése 1960 után vett igazi lendületet, bár a strandélet fejlődése már az ötvenes években megindult. A vállalatok és a magánszemélyek üdülői gombamód szaporodnak az ártérben, lényegében az egykori Mártély kertészközség helyén, a Tisza védőtöltésén belül. A festőművészeket 1957 óta fokozottan vonzotta az itt létesült nyári tábor, az alkotás és kiállítás lehetősége.

A község múltja iránt is föltámad az érdeklődés. Mártély lakóinak nyomon követhető formálódó azonosságtudata. Új címerébe a halat helyezték, utalva a sporthorgászatra, a természeti értékeket a vízililiom szimbolizálja. A község 1964 óta üdülőfalu.