TÉLI „ARATÁS”

„Megérlelt élmények sorakoznak az újszegedi paravánokon és tarlókban. A tavalyi nyár mártélyi magvetésének kalászai. Azok a rajzok, festmények, érmek és szobrok, melyek a XIX. Országos Ifjúsági Képzőművész Táborban kapták első inspirációikat. A Holt-Tisza buja természeti közegében, az alföldi tanyavilág szikár tájain, a sokat próbált parasztemberekkel ismerkedve, a tábor művészvezetőitől tanulva, a közösség érlelő kohójában edződve.
Ezek ugyanis azok a hatások, melyekre tudatosan építettek lassan húsz esztendővel ezelőtt, akik életre hívták, és támogatták az ország ifjú amatőr képzőművészeinek műhelyét. Azt a fórumot, mely azóta nemcsak érett művészeket anyakönyvezhet, de azzal is joggal büszkélkedhet, hogy nincs az országnak olyan pontja, ahol ne élne, és dolgozna festő, esztergályos, építész, tanár vagy technikus, akiket Mártélyon szép élmények, szakmai tapasztalások, szellemi szálak ne kapcsolnának.

A mártélyi alkotótáborok célja – ezt hangsúlyozta megnyitójában Czakó János –, hogy ebben a különlegesen szép és sajátos természeti környezetben a fiatal alkotók olyan elméleti és szakmai ismereteket szerezhetnek, melyek segítik alkotói munkálkodásukat; betekintést nyerjenek az egyetemes és a hazai művészethistória berkeibe; tájékozódjanak a legfrissebb törekvésekről; biztos iránytűk segítségével igazodjanak el a képzőművészet bonyolult világában; életre szóló útravaló legyen a környezet igényes és ízléses formálása

T. L.
(Délmagyarország, 1985. február 18.)

PARASZT BARBISON A TISZA PARTJÁN

„Fiatal festőbarátom telefonált: augusztus eleje van, jó lenne leutazni Mártélyba. Tudod – mondta – ez az a hely, ahová már évek óta rendszeresen lejárok, ahol találkozhatok régi cimboráimmal, ahol elfelejthetem az egész éves pesti rohangálást, ahol jól esik festeni. Mártélyba érve aztán én is rácsodálkozhattam az elém táruló látványra. A falu különlegesen szép környezetével, a Tisza töltésén belüli védettnek nyilvánított sajátos hangulatú árterületével, és a sok festő, rajzolgató fiatallal,Tornyai János háza
akikbe lépten-nyomon beleütközünk – valóságos festőparadicsomnak tűnt.
Ma már talán nem is lehetne megmondani, hogy ki volt az a művész, aki a mártélyi Holt-Tisza-ág csendes sodrású víztükrén, a parti füzek zöldellő-barnuló színországát a festészet számára elsőként felfedezte. Az azonban már kultúrhistóriai tény, hogy a századforduló első éveiben- egyszerre egy egész sereg fiatal festő telepedett le a közeli Hódmezővásárhelyen, hogy aztán munkálkodásuk nyomán létrejöjjön a magyar „paraszt Párizs” első komoly művészeti csoportosulása, az ún. Alföldi Iskola. A vásárhelyi festőkolónia tagjai, így többek között Tornyai János, Rudnay Gyula, Endre Béla voltak aztán azok, akik Mártély csodálatos természeti adottságait felfedezték maguknak, akiket a táj fényes színessége, ezerszínű árnyékvarázsa elsőként rabul ejtett…

Úgy tűnik, ma a mártélyi művészeti élet a reneszánszát éli. Közvetlenül a Holt-Tisza partján működik a Művészeti Alap hódmezővásárhelyi alkotóotthonának mártélyi részlege, amely az 1957-ben épült, de az árvizek által megrongálódott, tönkrement épület helyén született újjá 1968-ban.
Azóta itt öt korszerű, külön fürdőszobával is felszerelt szoba, társalgó és teakonyha áll az ideérkező művészek rendelkezésére. Kajári Gyula, Pál István, Csizmadia Zoltán különösen Művésztelep Alap-tagoknak megszerették ezt az ideális művésztelepet, hiszen ők már évek óta visszatérő vendégei a háznak. Nem messze a Művészeti Alap alkotóházától, szintén közvetlenül a vízparton található az Országos Ifjúsági Képzőművészeti Tábor, ahol már 1965 óta adnak találkozót egymásnak az önmagukban kedvet és tehetséget érző, festeni és rajzolni szerető fiatal lányok és fiúk, akik jóformán az ország minden vidékéről érkeznek, hiszen minden megye két-két tagot is delegálhat Mártélyra…
Péntek délután van, még erősen süt a nap és Mártélyon, az alföldi „paraszt barbison”-ban még nagy lendülettel zajlik az élet. Állvánnyal és palettával felszerelt fiatalok érkeznek haza a tanyákról, hónuk alatt az újonnan készült képekkel. A part menti „Tiszavirág” elnevezésű csárdában alkalmi művészasztalok alakulnak, hogy a résztvevők egy-két pohár sör mellett megvitassák a frissen feldobott elképzeléseket, programnyilatkozatokat.
A „művészkocsma” előtt fiatal művésztitánok megvásárlásra felkínált képeik ára fölött alkudoznak a nagy üzletet, szimatoló üdülővendégekkel. Az egyik eladóban jóleső örömmel ismerem fel barátomat. Hurrá! Meglesz a hazautazásra való!"

Neuberger Róbert (Egyetemi lapok 1983.)

KÖRSÉTA A PALETTÁN

"…Mártély. Fogalom az amatőr képzőművészek között. Sokan kezdték itt a pályájukat, a Holt-Tisza-ág mellett, az országos képzőművész táborban. Az esztergomi Kollár György valamikor hallgatója volt a tábornak, ma csoportvezetője.
Itt alakult meg a „Tanya 48” csoport, mely országos rangot vívott ki magának. Akiknek sikerült valamiféle szintézist teremteni a tanyák és az elgépiesedett, más hangulatú századvég között. Mert Kollár György és Szabó Tamás szerint sem érdekes önmagában Mártély. Csak az ember indulataival, érzelmeivel. gondolataival, másfajta tudásával Tarpataki Károly: Gémeskút együtt jelenthet valamit.
Molnár Zsolt, művészeti író megjegyezte egy helyen: A lényeg a szemlélet, a gondolkodásmód, a másokra való hatás. Miként Kodály kívánta a zenében a mindenkire ható nagy harmóniát, úgy karunk mi is egyfajta vetést a vizuális kultúra megértése, ápolása érdekében. Mártélyban nemcsak ültetnek, aratnak is. Komárom megyéből négy amatőr képzőművésszel találkoztam Mártélyon. Kántor Jánossal, Erdélyi János Györggyel, Ese Katalinnal és Bócsó Rozáliával. Kántor János és Erdélyi János György még nem tagjai a hivatalos szervezeteknek, de már több tárlaton felhívták magukra a figyelmet. Érdekes sorozatot készített mártélyi motívumokból Kántor János. A papírmetszetek, krokik és egy festmény is láttatták; nem telt el hiábavalóan az idő. Erdélyi János György is tanyai motívumokkal festett képet, Ese Katalin főképpen grafikákat készített. Lerajzolt egy érdekes alakú fát a vízparton, de több tanyát is a vázlatfüzetébe örökített.
Mindnyájan nagyra értékelik az országos képzőművészeti tábort. Nem is csoda, hiszen olyan ''rangos csoportvezetők segítik őket munkájukban, mint Erdős Péter, Fodor József, Hézső Ferenc, Holler László, Kollár György, Makó Judit, Molnár
Zsolt, Szabó Tamás, Szatyor Győző. Az amatőrök sem a vásárhelyi iskolát akarják követni, hanem önmagukat akarják megvalósítani. Erre igen jó alkalom az a néhány nap, amelyet a csodálatos vízpart mellett töltenek.
S vajon ki lesz belőlük képzőművész? Ebben az esetben nem is ez a fontos. Többen néhány nap alatt rengeteget tanultak, gazdagodtak. Bár sok szó esett arról is, hogy az amatőrök lehetőségei beszűkültek – sajnos ez így is van. Továbbá arról is, hogy ilyen képzőművészeti tábor nincs még egy az országban (ehhez hasonló kettő működik még) –, sajnos ez is így van.
Pedig a tábor költségvetése mindössze 150 ezer forint, mondta Czakó János, a KISZ Csongrád megyei bizottságának kultúrfelelőse, a tábor vezetője. Igaz, hogy az étkeztetés kedvezményes, a kis szobák sem kerülnek pénzbe. Talán a Komárom megyei képzőművészeti élet folytonosságát is elősegíthetné egy ehhez hasonló tábor."

Taderna József (Dolgozók lapja, 1982. augusztus 28.)

TIZENHATODSZOR

,,…a múltban benne van jelenünk, a múltszemléletünkben mai hozzáállásunk. Kötődéseink a földhöz, embertársainkhoz, emlékeinkhez,
tárgyainkhoz, munkánkhoz, gyermekeinkhez. „A valóság földjéről,
a napsütötte szántók világából” -hogy idézzük Szenti Tibort – a nagyon is valós jelenbe érkeztünk. Ez a képzőművésztábor, amely immár fennállásának tizenhatodik nyarát érte meg, ezúttal nem is annyira a művészetével hatott. Pedig a holtág melletti csárda falán délidőben kiállították a legjobban sikerült alkotásokat. Volt közöttük portré, tájrészlet, tusrajz és akvarell egyaránt. Két halászlé, egy üveg sör vagy nagyfröccs mellett nézegetésre is futotta az időből. Kérdezték is a vendégek, hogyan kerül a csizma az asztalra, avagy a képtár a csárdába? Aztán egy-két szemvillanásból rájöttek, hogy környezetükről szólnak a művek. Arról, hogy nemcsak víz, meg formák, csónakok és emberek vannak, hanem az érzések is, a látványt látomássá alakító amatőrök. Hogy a tanyákon, a vízi világban összegyűjtött motívumok képpé érnek. Olyan megfestett valósággá, amely elvezet az általános érvényű igazságok megközelítéséhez.
Mártélyon képpel, rajzzal, szoborral fogalmazza meg mindenki mindazt, amit megles, amit magába épít. S teszik ezt olyan emberekként, akik felfrissülni, feltöltődni járnak ide. Észrevenni a fehér falak mögötti belső világot…
Este, amikor a táborlakók a modern képzőművészetről szóló előadást hallgatták, megdördült az ég. Hatalmas zápor söpört végig az éjszakába temetkező tájon. Másfél órát esett, majd az eső is beleveszett az éjszakába. Hajnalban – ez is hozzátartozik Mártélyhoz –, a napfelkeltével pezsgett a víz. Rabolt a balin, a horgászok a kezüket dörzsölték. Ahogy a hűvös légáram végigsöpört a Holt-Tiszán, nyakamban egy esőcsepptől megcsillant a tábor jelvénye: a kerámia tallér, rajta a hely jelképévei, a sulyommal. Ez volt hát a tizenhatodik nyár…
Vajon hogyan őrzi meg eredetiségét ez a rendkívüli kedves hely a második évtized végén?"

Molnár Zsolt
(Magyar Ifjúság, 1981. szeptember 11.)

SULYOM A JELVÉNYEN

„Egy sulyommotívum díszíti a mártélyi tábor kerámia-emblémáját. Fiatal művész, több alkotótábor hallgatója, Réthy Sarolta készítette, s annak a több mint félszáz amatőr képzőművésznek lóg a nyakában, akik a mártélyi XVI. országos ifjúsági képzőművésztábor hallgatói. Az ország minden részéből érkeznek a mártélyi Holt-Tisza partjára, hogy megismerkedjenek az alföldi tájjal, közel kerüljenek a természethez, elméleti ismereteket és szakmai tapasztalatokat gyűjtsenek. A mártélyiak megszokták már, hogy nyaranta rajztáblákkal kezükben, felkeresik a tanyaudvarokat, sokan ismerősként köszöntik a lakókat, csónakokkal cserkészik be a vízpartokat …Sulyom
Amatőr (és vagy) profi?! Véletlen-e, hogy ez a téma terítékre került az esti beszélgetések során, csodálható-e, ha sokaknak nemcsak tapasztalata, de véleménye is volt kérdéskörről. Kétségtelen, hogy a magyar amatőr-mozgalom megújulásának kezdetén járunk. Tavaly a Népművelési Intézet kezdeményezé­sére fölmérték többek között az amatőr képzőművészet helyzetét, megrendezték tanácskozásukat, megtartották az AKT-ot, azaz az Amatőr Képzőművészeti Tanácsot, melynek feladata szervezni, koordinálni a mozgalom életét. Igencsak ráfér, hisz ma a „amatőr” jelzésű skatulyába gyömöszölünk naív szobrászt és
rajzpedagógust, vasárnapi festőt és tehetséges stúdiótagot, autodidaktát és dilettánst.
A beszélgetésből kiderült az az országos tapasztalat, hogy a hivatásos, vagy más néven profi képzőművészek nem szívesen támogatják a tehetséges amatőrök profivá válását. A szakkörvezetés, zsűrizés, az utak egyengetése csak addig biztosított, amíg nem nőnek föl a legtehetségesebbek szintjükre. Akkor
már nem érdekük a további támogatás, hisz csak többek lennének a „húsosfazék körűI”. Nem tisztázottak a kiállítási lehetőségek, ellentmondásos a zsűrizés, különböző érdekek és kizárólagosságra törekvő elképzelések csapnak össze.
A vita során egyértelműen kiderült, hogy a fiatalok mártélyi alkotótábora, mely születésekor megelőzte az amatőr-mozgalom igazi reneszánszát, szakmai munkájával, élményeivel, a találkozás és barátság lehetőségeivel jól szolgálja a problémák tisztázását, az egységes szemlélet kialakítását, az érték-centrikus képzőművészete közélet létrejöttét…"

T. L.
(Délmagyarország, 1981. augusztus 7.)

MÁRTÉLY, 1980 NYARA

„Bögölyök lepik a teheneket, akárha mákkal szórták volna be őket. Szétterült a hőség és ránehezedik a pusztára. A búzaszemek összeaszalódtak a kalászban, és a kemény, vad fű is megadta magát: sárga, törékeny, itt-ott barna – alig különbözik a felégetett tarlótól.
Az árokparton, a gazban két fiú ül. Térdükön rajztábla, a festékek, ceru­zák a lábuknál hevernek. A papíron már az állatok, a távoli tanya és a fák körvonalai. Égre törő jegenyéké és idő előtt sárguló borzas akácoké.
Később Hézső Ferenc, a mártélyi amatőr képzőművészeti tábor tanára finom iróniával mondja, amikor egy félig kész festményt gusztálhat:
– Itt a tehén a fő motívum. Mert ugye, nincsen se villamos, se trolibusz errefelé.
A képen álombeli, rózsaszín, kék és lila ködben földre roskadt tehén, a villanypásztor az orra körül tekereg. Az alkotója nagy lendülettel magyaráz:
– A lábak még nem jók, de kimentem tanulmányokat folytatni a legelőre – s mappájából rajzok kerülnek elő: behajlított és kinyújtott mellső és hátsó végtagok, jókora combok. Hentesek öröme…
…Estére hajlik a nap, amikor Anna abbahagyja a munkát. Kollár Gyurka és Szabó Tamás kedvéért hagyja abba. A szőke festő és a fekete, vállas szobrász Hódmezővásárhelyről toppant be a táborba. Kiállításukra készülnek. Tanya '48 – ez lesz a címe. Mert a Hódmezővásárhely körüli vidék 48. tanyája az övék. A festőé, a szobrászé, két grafikus és egy textilszobrász lányé.

Az öt fiatal Mártélyról indult. Itt leltek egymásra, s a felismerésre: ők öten ugyanazt a nyelvet beszélik, és ugyanazt akarják elmondani, ha más és más anyag segítségével is. Így alakult az alkotó csoport…
…Hogy mit adott e fiatalembereknek Mártély? Mennyit a lényeglátásukhoz, mennyit a világból, Gyurka fogalmazta meg egyik képével. Tömör, vastag és sötét ablakkeretből izzó, kavargó, szikrát hányó vidékre látni, s a lángok a kitelje­sedett barátság, a felszólított alkotásvágy, a szenvedély. A művek mind beszélnek. A két fiú nem nagyon. Szűkszavúak.
Ezt nem lehet elmondani – hajtogatják. Vagyis, hogy szavakkal nem lehet elmondani, csak márvánnyal, csak ecsettel. Mert a dolgokat nem magyarázni kell, hanem átélni, és újra alkotni. Tanya 48. A világ legtermészetesebb dolga
– mondja a kicsi, tapasztott ház vendége, Szlávik Lajos festőművész –, hogy ezek a gyerekek bele akarnak robbanni a tudatokba. Ha nem megváltani akarnák a világot, nem volna szabad elkezdeni. Persze, később már tudja az ember, hogy a dolog nyitja, elég ha egy nagyon kicsit hozzá tud tenni ahhoz, amit az emberiség eddig felhalmozott. A szubjektív személyiség szűrőjén át rácsodálkozni arra, ami van. Őket ötjüket nemcsak a baráti érzés fogja össze, a szemléletükben van nagyon sok közös. Egyívásúak. Közös, hogy képességeik szerint a legjobbat igyekeznek adni, megfogalmazni valamit a világból. Közös az az őszinteség is, amely minden művészetnek az alfája, és az ómegája. jó ezekkel a fiúkkal együtt lenni. Azért vagyok itt, mert ők itt vannak. Mert össze kell jönni, beszélgetni. A beszélgetéseknek nagy jelentősége van az ember életében: Ilyenkor sok minden tisztázódik.
Szeretem ezeket a gyerekeket. Tehetségesek. Tanítványaim voltak. Tamás munkáiban azt szeretem, hogy plasztikusak, érzi a formát,
tiszteletben tartja az anyag sajátosságait. Torma Ancsa? Nagy a dekoratív érzéke. Természetesen kezeli a textilt. Bravúros. No, nem a hagyományos értelemben. A gondolkodásmódja olyan, nehéz ezt megfogalmazni.

Kulcsár Klára
(lfjúkommunista, 1980. október)

MÁRTÉLY, AUGUSZTUSBAN

Mártély az idén önmagát keresi. A töltésoldalnak nekifut a víz, a csónakok kerítések fölött ingáznak. A tollaslabda hálóját a jegenyék csúcsai közé feszíthetnéd ki. S ez már szomorúság.

Országos ifjúsági képzőművész tábor — tizenötödször. Nincs hangos szó, mindenki önmagát keresi. Ki-ki vizet szemlél, tanyát kutat. Ajtófélfát, gerendakötéseket rajzol. És összevet. A mártélyi szikes földet a Vásárhely környékivel, ez zsírosabb. Tanyái gazdagabbak. Ott küzdelmesebb az élet, itt a címerező környékén bőséges. Nagyobbak a házak, mig Mártélyon több a toldás.
Konzultáció   Jubileumi két hét, törzshely nélkül. Mártély helyett Vásárhely mellett. Az erős napsütés párát fakaszt. A Sirkó-tanyán hathetes kuvasz pajkoskodik, anyadisznó fürdik a sárban. A libasereg árnyékot keres, a pulykák győztes hadvezérként sétálnak. Holler Laci diópác rajzot készít, Ungvári Judit a tanyát méri fel. Minden adatot rögzít, a földes szobát, a konyhát, a búboskemencét és a gáztűzhelyet. Szabó Józsefet Sopronból a fény-árnyék hatások érdeklik. Előtte rajzlap. A tanya istállóépülete már papírra került. Kialakul a rend, az egyensúly. Ahogy a tájban a fák a házakkal találkoznak, úgy illeszkednek egymáshoz a rajzlapon a vonalak. A modell itt nem műemlék, mint Sopronban. Él, mozog, lüktet. Tyúkok kapirgálnak, macskák játszadoznak a napon. Délidőben fánkot sütnek a vendégnek, esténként együtt szalonnáznak. Nemcsak múlt van és hagyomány. Jelen is. Hús-vér emberek. Kedvesek, segítőkészek.
   Kimeríthetetlen világ. Ember és környezete; a természeti formák gazdagsága és karaktere így őrződik meg. Képbe keretezve, falra helyezve, rajzmappába zárva, plasztikába faragva-mintázva. Mégsem válik merevvé. Érzelemmel telített mindegyik.

   Erdei Judit Békéscsabáról először gyomnövényt rajzolt. Aztán ribiszkebokrot. Arányos volt és egyszerű. Most a mártélyi nagy vizet rögzíti papírra. És teleszívja magát jó levegővel.
A még élő de már tünékeny motívumok megjelennek a rajzokon. Deákné Hajdú Margit a budapesti Vízművektől istállót és górét skiccelt. Portrézott is. Öreg, ráncos fejeket. A kőrengetegből jött a csend, a nyugalom világába. Tetszése, kedve, nemkülönben tehetsége szerint meríthet belőle.
   Jönnek is az ország minden részéből. A helybeli Jószai Sándor már örökös tagnag mondható. Tizenegyedszer van itt. Az Alföldi Porcelángyár technológusa huszonhat évesen kezdett el képzőművészettel foglalkozni. Készített már rézdomborítást, rajzolt, faragott fát, ezúttal kővel foglalkozik. Madár lesz belőle, merészen ívelő. Régebben modellező volt, de ráébredt: nem a verseny érdekli, hanem a tárgyak elkészítése. A közlési vágy a fontos, s erőssége ebben a táborban is megfogalmazódik.

Tanyáról tanyára járunk. Velünk együtt a tanárok: Fodor József; Hézső Ferenc, Holler László, Lelkes István. És az ifjúsági szövetség menedzsere: Czakó János. Biztatnak, segítenek. Egy-egy jó szó, vonal, összevetés mérföldeket jelent. A megértésben. És a továbblépésben.
  Konzultáció párban A tizenötödik, jubileumi nyáron együtt vannak régiek és újak. Elszalad az idő, de a színvonal állandósul. Belemerülve a vidékbe, fél szemmel Mártélyra pillantanak, s vallatják a vásárhelyi tanyavilág belső titkait. Egymás mellé rakják a mikrovilág történéseit és jelenségeit. Hogy belelássanak. Szigorú keretek nélkül is önmagukat adják. A megértést, a kísérletező kedvet, barátságukat — cserébe a hely szelleméért. Sebestyén Sándor Nyíregyházáról negyedszer tér vissza. Kezével virágformák születtek a fákból. most a mártélyi Madonna következik. Jelképként. Tizenöt évvel ezelőtt idegenek voltak még ezen a tájon. Azóta közvetlen kapcsolat alakult ki a táborlakók és az itteniek között.
   Másfél évtized. A nemrég végzett festőművész, Kollár György kérdezi: —Emlékszel? S gyorsan papírra veti: „Éveken keresztül ismerkedtünk egymással — hogy belülről letisztuljak, megpróbáltam teljesen átadni magam szellemednek —, s cserébe megkaptam jellegzetes motívumaidat: kapuiddal, ablakaiddal, kerítéseiddel, gémeskutaiddal, fűzfáiddal együtt. S én igyekeztem átírni a Tőled kapott képi élményeket, behelyettesíteni, mint egy matematikai egyenletet, jelentést adni neki."
   Ezt keresi a kaposvári tanítónő, a soproni Volán-oktató, a nyíregyházi bronzöntő, a békéscsabai minőségi ellenőr, a Hódiköt gépésze. Megtalálni a tárgyak lelkét. A szakmailag megalapozott barátságok lényege már ebből következik. Ismétlések nélkül, sok-sok rajzzal, beszélgetéssel.

   A jubileumi tárlaton visszaköszönnek a rajzok, a festmények a falakról. Hagyományt ápolunk, véleményt mondunk, mindennapjainkat éljük. Már mindenki tegezi egymást: a vásárhelyiek a táborlakókat, a táborlakók Mártélyt. Kezet fogunk és leülünk gondolkodni: emberségünket keressük és megosztjuk egymás között örömeinket.

Molnár Zsolt
Fotók: Stalter György
Magyar Ifjúság /XXIV./1980. Szeptember 8.

RÉTEGVIZSGÁLATOK

„Izgalmas és tanulságos kiállításokkal ünnepli létrejöttének másfél évtizedes jubileumát a Mártély nevével fémjelzett Országos Ifjúsági Képzőművészeti Tábor, Hódmezővásárhelyen a Tornyai János Múzeumban három egymásra épülő tárlaton, mintegy egymásból fejlődő rétegmetszeten figyelemmel kísérhetjük a táborban folyó szemléletformáló tevékenységet, a táj vonzását és a munka továbbgyűrűző hatásait. A 15. országos seregszemle munkakiállítása mellett láthatjuk mintegy két tucat volt hallgató bemutatóját, valamint hat, Mártélyhoz kötődő fiatal képzőművész névjegyet bemutató csoporttárlatát.

1. réteg: A tábori szállások
Hézső Ferenc festőművész, a tábor egyik szakmai irányítója mondotta nemrég, hogy ennek az amatőr művésztelepnek nem a zárt műhelymunka az elsődleges célja, hanem az Alföld természeti környezetének, növény- és állatvilágának, sajátos tanyarendszerének föltérképezése, parasztembereinek megismerése.
A közvetlen kapcsolat hatásainak befogadása, a sokirányú megközelítés és komplex feldolgozás lehetősége beépülhet a minden újra fogékony fiatal érzelem- és gondolatvilágába, szemléletformáló erővé válhat alkotói pályájukon is.

Ha egy tehetséges fiatal a két hét alatt analitikus módszerrel, dokumentarista pontossággal elemzi egy tanya felépítését, szerkezetét, berendezési tárgyait, a körülötte élő állatokat, akkor egy majdani tanyakép villanó fehér foltja, nagyvonalú ecsetvonása mögött ott húzódik az ismeretek hitelesítő jéghegye. Ennek az új módszernek, kísérletnek első eredményeit láthatjuk a tábori munkakiállításon. Leginkább annak örülhetünk, hogy visszaszorultak a nagy nekibuzdulással festett, utánérzéssel teli olajképek, s több az igazi tehetségről, aprólékos művészi kutatómunkáról, az ismeretszerzés igényéről tanúságot tevő vázlat, tanulmány. A fiatalok feldolgozták Vásárhely teljes motívumkincsét, ám a vártnál kevesebbet szóltak az emberről. A realisztikusan pontos tanulmányrajzok után megtették az absztrakció első lépcsőfokait, amikor megkeresték a motívumok rendjét, fő erővonalait, kiemelték a lényeges elemeket, kutatták a dekorativitás lehetőségeit, a különböző faktúrák kapcsolatait, a részletek kötődéseit, a rejtett ritmusokat. Erre az alapra lehet és érdemes építeni!

2. réteg: Egyéniség
Mintegy húsz régi hallgató hozta el néhány alkotását a jubileumi kiállításra. Néhányuk neve már ismerősen cseng a képzőművészet iránt érdeklődők fölében. Talán legjellemzőbb az összképre, hogy mindenütt fölfedezhetők a valóság indító és lendítő eredői, készítsenek bár szűrrealitás felé hajló illusztrációt, motívumokból konstruált jelképes világot vagy a színek, foltok expresszív hatásaira épülő képet. Figyelemre méltó alkotásokkal szerepel Kolozsvári Miklós, Sebestyén Sándor, Czakó János, Szekeres Ferenc, Mráz János, Decsi Kiss János, Szatyor Győző. E második rétegről nehéz általános véleményt mondani, hiszen a jelentkezés, a témaválasztás, a műfaj igencsak esetleges. Csak a szegedi fiatalok esetében fedezhetők fel közvetlen szellemi rokonvonások. Így tizenöt év összképéről csak jelzéseket kaphatunk.

3. réteg: Tanya
Hat fiatal művész nemrégiben megvásárolta Vásárhely környékén a 48-as helyrajzi számú tanyát. Mártély új híveket vonzott, gyökeresített. így lett ennek az alkotói csoportosulásnak neve, első kiállításuk címe Tanya 48. Bemutatkozásuk részint a közösségvállalás demonstrálása, részint szerves kapcsolódás a mártélyi jubileumhoz. A Medgyessy-terem kiállításán szellemi izgalmakat éppúgy kapunk, mint nyugtalanító kérdőjeleket. Neuberger István Festés a szabadban című két képe úgy nosztalgia a planaire iránt, hogy közben mosolyogtató önirónia is. A két grafikus, Bódi Ágnes és Makó Judit lapjain csipkefinomságú mikrovilág szerveződik. Torma Anna fehér selyemből varrott virágai a születés és elmúlás négy fázisát igyekeznek tetten érni.
A csoport legkiforrottabb egyénisége az a Kollár György, aki az idei szegedi nyári tárlaton elnyerte a KISZ KB fődíját. Azt írta a jubileumi tárlat katalógusában, hogy a mártélyi évek alatt megkapta e táj jellegzetes motívumait, amelyeket most igyekszik átírni, „behelyettesíteni, min egy matematikai egyenletet, jelentést adni nekik”. A természettől kapott élményanyagot Kollár-színek, a foltok és a faktúrák viszonylatrendszerének fordítja. Egyszerre emocionális és intellektuális, szenvedélyes, ugyanakkor pontosan mérlegelő. A csoport szobrásztagja Szabó Tamás veti fel a nehezebben megválaszolható kérdéseket. Néhány régebbi parányi porcelánfej brutális gesztusok nyomait viselte. Valóban izgalmas és megdöbbentő alkotások voltak ezek a késsel repesztett, horpasztott, eltorzult emberi fejek. Talán a sikeren fölbuzdulva faragta nagy mesterségbeli tudással csodálatos márványba egy tudományos-fantasztikus világ génrombolásos, önállósult, horzsolt vulkanikus, püffedt, sebes, eltorzult fejeit. Csakhogy itt, ilyen mennyiségben elvész a gesztus ereje, kicsorbul figyelmeztető volta, így pusztán egy elmebeteg torz márvány szoborcsoport marad, mint a rútság esztétikává emelése. Nem tud felnőni Sáros. András Miklós néhány évvel ezelőtt épp ebben a teremben bemutatott figyelmeztető jövőarckép-sorozatához, bár a kapcsolat és szándék nyilvánvaló.

Tandi Lajos
(Délmagyarország, 1980. augusztus 23.)

FOLYTATNI A HAGYOMÁNYT –, DE HOGYAN?

…Ha áttekintjük az Országos Ifjúsági Képzőművészeti Tábor jubileumi tárlatát, első pillantásra szembeszökik a hagyományokhoz való kötődés, a realizmus fiatalos pártolása. Egy-egy kép kapcsán szinte önkénytelenül fölkiáltunk, „ez Németh, ez Szalay, ez Fodor, ez Kligl”. Bányai Béla: Hajnali erdőAmennyire erénynek számít a hatásoknak ilyen észlelése, olyannyira bántó is, hiszen a fiatalabb lendület és egy-egy kifejezési stílus követése nem válhat epigon-izmussá. Sietünk eloszlatni a félreértést, nem is arról van szó, inkább a túlzott óvatosságról, az azonos személetmódról (amely különben, még egyszer hangsúlyozzuk, erény), és a kevés megszenvedett, kiverekedett saját útról.
Ezért is kell feltenni így a kérdést: „Folytatni a hagyományt de hogyan?” Az is köztudott, hogy a ma hagyományt folytatók olyanok munkásságát veszik alapul, tekintik példamutatónak, kiterebélyesíthetőnek, akik régebben maguk is hasonló elszánással indultak neki művészi pályafutásuknak. Az összképet tekintve egyre világosabbá válik, hogy Tornyaitól Németh Józsefig kiterjedő realizmus egyféle higgadt vonalvezetés, a realitások iránti érzéket, az érthetőség és az esztétikai
kategória pontosan megfogalmazható normáit követeli az alkotóktól. Tapasztalható ugyanakkor egy belső művészi forrongás is, amely mást szándékozik csinálni a felgyűjtött élményanyagával, ám ennek kifejezési formát nem talál. Ez az út vezet aztán zsákutcába, ezen mutatkoznak meg erőteljesen az utánzás jegyei és ezeket a könnyen nyomon követhető törekvéseket kellene felszámolni mielőbb – természetesen a festészet stiláris módján…"

Polner Zoltán
(Csongrád megyei Hírlap, 1980. augusztus 20.)

SZÁZ FIATALLAL MÁRTÉLYON

,,…Hagyományokon alapul a művészetpolitikai, művelődéspolitikai, néprajzi előadások sora, amelyek ismét zajlottak, és zajlanak a fiatal alkotók részvételével. Hogy az alföldi festészet, a vásárhelyi tanyavilág avatott ismérői és kutatói tudnak újat, fontosat mondani az évenként változó összetételű táborban, erre csupán egyetlen véleményt említenék, a Győrből érkezett víztechnológus Csizmadia István gondolatait: bár jó néhány alkotóköri társa járt már a táborban, és tőlük az első részvétel előtt sokat hallott Mártélyról, de személyesen ismerkedve a töltésen kívüli tanyás Alfölddel, egy idáig ismeretlen világ felfedezésébe kezdhetett.

Több szempontból újításra törekvő a 17. mártélyi tábor szervezése a hagyományosnak számító feladatkörökön és programokon túl. Elsőül is az szembetűnő a táborkapun belépve, hogy a sátrakban is laknak. Az utóbbi évek csökkenő létszáma után az idén telt ház van a 100 fiatallal. Első ízben nem a különböző megyék által küldött alkotók kerültek a táborba, hanem pályázattal történt a szervezés. A közel 200 pályázó közül az elküldött munkák alapján választották ki a résztvevőket, az alsó korhatárt 15 évre csökkentve. Így most szép számmal dolgoznak középiskolás fiatalok is Mártélyon. Bővült a résztvevők köre, bővíteni kellett a szakmai irányítást is: az eddigi csoportvezető művészek

– Hézső Ferenc, Fodor József, Erdős Péter, Holler László – mellett további négy képzőművész kapcsolódott be a fiatalokat segítő, munkáikat korrigáló tevékenységbe. A mártélyi tábor jó ismerői ők, volt táborozók: Kollár György festőművész, Makó Judit grafikusművész, Szabó Tamás és Szatyor Győző szobrászművészek…"

Becsei Péter (Csongrád megyei Hírlap)

MÁRTÉLY A TÁJ VONZÁSÁBAN

„…Talán az eddigi legszebb és legtartalmasabb anyag várja az érdeklődőket Vásárhelyen. A bemutató színvonalát emeli a rendezés precizitása, a képkeretek egysége, az áttekinthetőség. Ami a legfontosabb, hogy a mártélyi táborban megforduló fiatalok Mártélyon, a Holt-Tisza finom ívű kanyarja mellett közvetlen kapcsolatba kerülnek a természettel. Ezt a primer hatást nagyszerűen értelmezik, elemzik, mélyítik jó pedagógiai érzékkel a tábor szakmai irányítói. Anélkül ismerik meg a fiatalok az alföldi táj motívumait – tanyát, fákat, vizet, halászladikot, parasztembert –, anélkül járnak a természeti formák felépítésének, szerkesztésének törvényeinek végére, hogy föl kellene adniuk választott-szeretett technikájukat, alakuló kifejezésmódjukat, érzéseiket és gondolataikat.
S bár tematikáját tekintve nem gazdag a mártélyi tárlat, mégsem unalmas, mégis izgalmas, sokszínű, mert a kiállított rajzokon, festményeken, szobrokon fölfedezhetők a tehetség, az adottság, a szándék jegyei. Ezért lehet ugyanez a mártélyi tanya impresszionisztikus Parmai Éva képén, realisztikusan precíz Marovics László akvarelljén, kubisztikusan átírt Szegedi Árpád alkotásán, puha tónusokkal megoldott Gerencsér Tamásnál, szinte párákban feloldódó Göcsei József munkáján, tartózkodóan visszafogott Mérai József festményén, finom, rajzolatú Szabó József lapján, eredetien megoldott Varga Imre grafikai erényeket csillogtató rajzán. S a Tisza-parti füzek gazdag formáinak kutatása is más-más eredményt hoz. Kelemen Benő szembesíti a formák körvonalait a precízen megoldott részletekkel, Kurcsics László jelképteremtő erőt kölcsönöz tanulmányainak, Losonczy Ildikó a fatörzs analízisét végzi el. De ugyanezt tapasztaljuk, amikor egy liba, egy virágszirom, egy sulyom vagy egy csónak szerkezetét, felépítését keresik tustollal, ceruzával, ecsettel, pasztellel.
A következő lépcsőfokot, az emberábrázolást még kevesen vállalják, közülük is csak Németh Ágnes akvarellje és a már több éve sikeres szobrász, Sebestyén Sándor jeleskedik, aki három kisplasztikájával igen előkelő helyet vívott ki magának az ifjú amatőr képtőművészek között.
Egy dolog sikerült vérszegényebbre az előző évekénél: az immár hagyományos plakátpályázat. Az idei téma a környezetvédelem volt, az első díjat Királyné Vaskúti Gabriella nyerte, aki pályamunkáján gázálarcot kötött a veszélyeztetett földgolyóra. A második díjat Horváth Valéria kapta, aki a behajtani tilos tábla fehér sávjába virágzó zöld erdőt applikált, a harmadik díjas Erdész Lászlóné lett, aki a füstbe burkolódzó, fekete kontúrú házak alá ezt, a felkiáltójelként is felfogható kérdést írta: a jövő városa?"

T. L. (Délmagyarország, 1979. augusztus 29.)

ÉLMÉNYGYŰJTÉS, ALKOTÁS

„…Akik az elmúlt években, vagy most dolgoznak, pihennek a Tisza-ág nyári művészeti műhelyében, aligha tartják elfecsérelt időnek az itt töltött két hetet. Erről „váratlan látogatóként” magam is meggyőződhettem tegnap. A fiatalok szabadon választhatják témáikat, a képzőművészet bármely műfaját. A keretfeladatok – a tanyai ember és környezete mintegy szociografikusan, a vázlatolás mellett beszélgetésekkel való megismerése, a természeti formák gyűjtése – csupán segítik az alkotói fejlődést, amelyhez a tábor művészeti irányítói, Fodor József, Hézső Ferenc, Holler László és Lelkes István festőművészek is hozzájárulnak a konzultációkon…
A tábor ízlésfejlesztésre, a művészet és művelődéspolitikai tájékozódásra, a fiatalok nevelésére, művelésére is lehetőség…"

B. P. (Csongrád Megyei Hírlap, 1979. augusztus 8.)

KOLLEKTÍVÁBAN FESTENI

„Minden alkalommal újra és újra meglepődöm, mennyi tehetséges, ambiciózus és a művészetek iránt oly nagyon érdeklődő fiatal él ebben az országban. A velük való találkozás jóval több, mint kellemes élmény. Ezt tapasztaltam a mártélyi országos képzőművészeti táborban is, amely a Tisza-ár miatt ezúttal a Hódmezővásárhely mellett fekvő állami gazdaság épületében kapott helyet.
– Mártély ideális hely volt – sóhajtottak nem kevés nosztalgiával a tábor vezetői – de azért itt is megvagyunk valahogy.
Az ország minden megyéjéből idekerült fiatalok a helybeli festőtanárok felügyelete mellett 12 napot töltenek el. Nemcsak lakóhelyük, de foglalkozásuk szerint is különböznek egymástól. Akad közöttük értelmiségi, diák és munkás is. Az egyetlen közös, ami mégis összehozza őket, a képzőművészet, a festészet szeretete…
Az ebéd utáni szieszta ideje alatt az egyik nyolcszemélyes hálóteremben arról faggattam a fiatal festőket, hogy mindezt hogyan értékelik. A válaszok egyértelműen arról árulkodtak, hogy tudatában vannak: rendkívüli lehetőséget kaptak.
– Többször is jártam korábban Mártélyon. Reggeltől estig korrektorokkal vagyunk együtt, sokoldalúan figyelnek ránk.
– Kimehetünk a határba, kiszabadulunk a konyhasarokból és új élményeket festhetünk.
– Odahaza legfeljebb munka után mehetnénk ki valahova a határba, de ilyesmire sem energia, sem idő nincs.
– Egészséges, jó légkörben élünk – mondta végül egyikük –, ami nagyon fontos, valamennyiünket ugyanaz az érdeklődés vezérel. S bár kötődünk, kötődéseink szabadok.
Ezek a fiatalok (16-tól 30-ig) a leginkább egy-egy képzőművészeti szakkörben érezhetik otthonosan magukat. Többségük részt is vesz valamelyik művelődési ház szakkörének foglalkozásán. Rendszerint munkájuk mellett festegetnek, szobrászkodnak…
Egy példa: „ha találunk egy jó tanyaudvart, mindenki azonnal szól mindenkinek és közösen festünk” – mondta az egyik fiatal. S talán ez a legvonzóbb az egészben. S még valami, ez a táj nem Mártély világa, ott ugyanis már régóta elfogadták a festegető fiatalokat. (Ez még Hódmezővásárhely öröksége.) Itt a parasztok kicsit bizalmatlanok irántuk, nem mindig értik, valójában mit is akarnak tőlük. S bár tejjel és gyümölccsel kínálják a fiatalokat, a festészetet kissé gyanakodva nézik. Végül azonban mégiscsak megbarátkoznak vele. Így találkozik a tanyasi ember és a képzőművészet egymással."

Szémann Béla (Népszava, 1974. szeptember 1.)

GYÉMÁNT MEG AZ IFJÚ FESTŐ TITÁNOK

„Gyémánt, a pejderes kanca fölényes nyugalommal vállalta a modell szerepét a hódmezővásárhelyi tangazdaságban. Harminc ifjú képzőművészjelölt állta körül a lovat, s készültek a vázlatok, a krokik. A kilencedik Országos Ifjúsági Képzőművész Tábor lakói ismerkedtek Gyémánttal ezen a délelőttön. Vezetőjük, irányítójuk ez alkalommal Lelkes István festőművész volt, aki egyaránt otthon érzi magát a képzőművészet világában és a lovak birodalmában.
Az ország tizenhét megyéjéből a legtehetségesebb fiatal amatőr képzőművészek – érkeztek a táborba, melyet most először nem Mártélyon, a megszokott környezetben rendeztek meg. A tiszai áradás ugyanis a sátortábor helyét is elöntötte. Segítségükre sietett a Hódmezővásárhelyi Állami Gazdaság, s a közel hatvan magyar, kilenc jugoszláv és a később érkezett két mexikói fiatal birtokba vehette a gazdaság Kutasi úti központját. Vannak, akik visszasírják a mártélyi Tisza-part hangulatát, a fürdési, strandolási, csónakozási lehetőséget, mások viszont dicsérik a kulturált környezetet, az új lehetőségeket.
A képzőművész tábor népszerűsége igen nagy. Mivel minden megye mindössze két-két fiatalt delegálhat a táborba, sokan, akik egyszer már megízlelték ennek a közösségnek sajátos hangulatát, a tábor romantikáját, szakmai és emberi hasznosságát, természetesen visszavágynak. Jöttek az idén is meghívó nélkül, összepakolt sátorlapokat cipelve, kerékpáron, motorbiciklin. Van, aki a szegedi kempingben talált szállásra, mások a tábor környéki tanyák udvarán verték fel sátraikat: csakhogy részt vehessenek a munkában, látogathassák a színes és változatos szabad programokat, hogy találkozzanak az ország másik sarkából érkezett ismerősökkel. A tábor szakmai munkájáról Fodor József festőművész, a táborvezetőség egyik tagja így beszélt:
— Nem tagadjuk meg nyaranta sem hivatásunkat, azt, hogy művészek és pedagógusok vagyunk. Él bennünk az átadás kényszere, a tehetséges gyerekek útjainak egyengetése nagyon szép feladat. Az elmúlt nyolc év tapasztalatai bizonyítják, hogy nem hiábavaló az itteni munka. Jó néhány tehetséges fiatal szerzett itt új ismereteket, indíttatásokat. Csak egyetlen példa. Szinte az alapoknál kezdte jó néhány évvel ezelőtt ebben a táborban az a Kollár György, akinek jelenleg két alkotása a debreceni nyári kiállításon, egy másik képe pedig a Szegedi Nyári Tárlaton látható. A legtehetségesebb és legszorgalmasabb ifjú képzőművészeket évenként visszahívjuk, így igyekszünk tradíciót is teremteni. Nem titkoljuk, hogy a vásárhelyi iskola, a vásárhelyi művészet szellemét szeretnénk a gyerekekbe plántálni, az alföldi piktúra szemléletét, értékeit szeretnénk megismertetni…

T. L. (Délmagyarország, 1974. augusztus 11.)

LÁTOGATÁS A KÚTVÖLGYI KÉPZŐMŰVÉSZETI TÁBORBAN

„…A tábor vendégei meglátogatták szobáikban a fiatalokat. Dr. Ágoston József és Dobai József kérdéseire: hogyan élnek, miket alkottak eddig, milyen élményeket, tapasztalatokat szereztek? – lelkesen, egymás szavába vágva meséltek: Már hajnali fél négykor talpon vannak, s mennek ki a határba; a tanyákban vesznek tejet, künn reggeliznek, s a nagy meleg beállta előtt készítik el vázlataikat, amit aztán itthon, a tábor hűvösében elemeznek. Megbeszélik megfigyeléseiket, kicserélik tapasztalataikat, majd kezdődik az oktatás, aztán ebéd, délután pedig előadások következnek. Végül este szabad foglalkozás vár rájuk, ami mindig kultúrműsor is egyben: irodalmi est, művészettörténeti vetélkedő, vagy rögtönzött kiállítás az eddigi munkáikból.
– Mi az, ami leginkább megragadja magukat kint a határban? – kérdezte dr. Ágoston József.
– A táj! – felelték többen – az egysíkú, jellegzetes alföldi táj
– De roppant érdekesek az emberek is – mondta Jószai Sándor,

aki vásárhelyi fiú, a porcelángyárban dolgozik, s immár harmadszor vesz részt az ifjúsági táborozáson.
– Sok érdekes karaktert, figurát felvázoltunk – folytatta Kollár György, aki Esztergomból jött, s minden nyáron itt van ebben a képzőművészeti táborban…"

Tamási István
(Csongrád megyei Hírlap Vásárhelyi
kiadása, 1974. augusztus 9.)

MÁRTÉLY MODELLT ÁLL

Tarpataki Károly„Mártély, a nyugalmas csongrádi vidék nyolcadik éve áll modellt az Országos Ifjúsági Képzőművészeti Tábor lakóinak, akik szebbnél szebb festményeken, akvarelleken, tusrajzokon, grafikákon örökítették meg a tájat…
Tóth Zsuzsa, a KISZ Csongrád megyei bizottságának munkatársa, a tábor vezetője az idei tábor céljai és feladatai között említette, hogy az amatőr alkotókat megismertetik a képzőművészet jellemző szín- és formakultúrájának változásaival, valamint az egyetemes és a hazai képzőművészet szocialista törekvéseivel. Biztosítják számukra a nyugodt, elmélyült, elmélyült alkotómunka feltételeit, de nem azzal az elsőrendű céllal, hogy művészeket neveljenek. Ez a főiskolák feladata. Itt avatott, műértő közönséget akarnak formálni, akik később közvetlen környezetüknek művészi ízlését alakítani tudják.
Persze ez nem jelenti azt, hogy az itt táborozó amatőr alkotók egy része nem állná meg helyét rangos tárlatokon is. A legjobb munkákból minden évben kamarakiállítást rendeznek Hódmezővásárhelyen…"

H. Valachi Anna (Magyar Ifjúság, 1973. augusztus 31.)

KÉPZŐMŰVÉSZETI TÁBOR MÁRTÉLYON
 
A KISZ KB segítségével 1968-ban szervezték meg először országos jelleggel a mártélyi képzőművészeti tábort, amely azóta minden évben augusztus 1-től 14-ig tart. A résztvevők száma az induláskor negyven körül mozgott, ez évben már hetven felé közeledik.

A meghívás koncepciója fokozatosan alakult ki. Alapelvvé vált, hogy az ország minden megyéje meghatározott számú KISZ-fiatalt küldhet. akiket képzőművészeti érdeklődésük és közösségi munkájuk alkalmassá tesz az országos táborban való ingyenes részvételre.

A tábor a szabadban van, a sátrakban csak pihenni, aludni lehet, műhelymunkát végezni nem. A két hét is kicsit kevés az alapos, elmélyült munka kialakításához. A tábor környezete egy őspark a Holt-Tisza partján, természetvédelmi terület. Öreg füzek, szederindák, sejtelmes hangulat, madárvilág. A víz hívogatóan csöndes, néhány méterrel távolabb a Tisza-töltés; mint egy meseországot, úgy hasítja ki ezt a darabot a keményen, ridegen, szikesen feszülő alföldi rónából. Igen nagy ellentétek, átélésük, felismerésük, a bennük való mozgás, a megfogalmazódás élménye mind-mind leköt bizonyos időmennyiséget. Bizonyos fokig nehezíti a munka megindulását az is, hogy a résztvevők kétharmada otthon képzőművészeti körben dolgozik, hozzá van szokva a műtermi munkához, abban bizonyos rutinra tett szert. Itt ezek a beidegződések-kevésbé használhatók, ami lélektanilag sok fiatalt elbizonytalanít. Ennek tudatos levezetésére kezdettől törekszünk.

Az otthoni szakkörben sokan olajjal vagy szintetikus festékanyaggal dolgoznak, ezeknek a használata itt nehéz. A legfőbb probléma a száradás meg a szállítás. Éppen ezért Mártélyon azoknak az anyagoknak-eszközöknek a használatát javasoljuk, melyek alkalmasak rövidebb lélegzetű tanulmányok, feljegyzések, vázlatok rögzítésére: a ceruzát, a krétát, a tűst, a pasztellkrétát, az akvarellt, a temperát. Voltak, akik a tábor adottságai ellenére linómetszéssel, olajfestéssel próbálkoztak, de a ráfordított energia nem állt arányban az eredménnyel.

A program kialakításakor számoltunk ezekkel az adottságokkal, és olyan „menetrend” készítésére törekedtünk, amely alkalmas a sajátos, rövid távú munkára…"

Hézső Ferenc (Népművelés, 1972. 2. szám)