Mártélyi Képzőművészeti Alkotótábor Egyesület hivatalos honlapja
Nagy elődök - mesterek
Alkotó képzőművészek Mártélyon
A holtág és a mártélyi táj szépsége már a századforduló után odavonzotta a festőművészeket. Legkorábban Tornyai János (1869 ―1936) és Endre Béla (1870–1928) kerültek kapcsolatba a faluval.
Tornyai János
Tornyai gyermekkorában a városszéli gyümölcsös-kerteken és nádasokon túl szívesen járt ki a Hódmezővásárhelytől hat-hét kilométerre kanyargó Tiszára. Az alföldi realista festőiskola megalapítója
elsőként fedezte fel Mártélyt a művészet számára.
1911-ben Budapesten a Művészház termeiben megrendezett sikeres kiállítása után végre teljesíthette régi vágyát, és a Tisza-parton a töltéshez közel felépítette mártélyi házát. A falu szélén emelt
épülethez a vályogot maga csinálta, a gerendákat, a cserepet barátaitól kapta. Találóan nevezte „hóttig nyögöm" háznak. Padlóra már nem telt, a földes szobában rendezte be műtermét. Ritkán
tartózkodott itt, a szabadban szeretett festeni. Lyka Károly írta róla: ,,…alkalmas időben messze elcsatangolt a Tisza körül, Mártély táján a szántóföldek és legelők voltak a műterme. Ott
festett. A hozzávaló szerelvényeket maga cipelte ki a Mári segítségével, aki a művész jobbkeze volt." Kovács Mári, 1905-től lett a modellje, élettársa, tanítványa és mártélyi tartózkodása idején
is vele volt.
Tornyai tájfestészete ezekben az években teljesedett ki igazán. Egész sorozata készült itt el az alföldi határt, a Tisza-parti tájat megörökítő remekműveknek. A magányos fa, a vízpart, a puszta,
a búzamezők, a felhők, a borongós ősz, a ködös tél váltogatja egymást képein. Alkotásain a változatos színek számtalan árnyalata megtalálható: a búzamezők aranysárgájával, a tarlók rőt vörösével,
a boglyák üde színfoltjaival, a fények vibrálásával varázsolja el a nézőt. Az egyes festményeken drámai feszültség, olykor komor belső nyugtalanság tükröződik. A mártélyi nagy fát szinte minden
évszakban megfestette. Több száz vázlatot készített az alföldi táj részleteiről. Kisméretű képein rendkívül eleven színekkel dolgozott, kevés technikával is érzékeltetve a táj harmóniáját.
1915-ben a táj versre is ihlette:
„Belébámulok a nagy pusztába,
A nagy puszta meg bámul belém
Lélek se lebben, madár se retten
Ketten vagyunk: a puszta meg én."
Mártélyi magányából hiányoztak a régi művészbarátok, a viták, melyeket a serházbeli műteremben folytatott. Rudnay Gyula és Pásztor János már korábban Pestre költöztek, Kiss Lajost a Nyíregyházi
Múzeumba nevezték ki 1912-ben, egyedül Endre Béla maradt elérhető közelségben. 1917 januárjában írta Felvinczy Takács Zoltánnak a mártélyi időszakról a következőket: „Azóta itthon Mártélyon,
Márival együtt már négy-öt éve. Érlelődtem (sőt, azt hiszem, már egészen megértem!) csöndes magányomban, minta bor."
Az első világháború időszakát is itt töltötte, de folyamatosan levelezett barátaival, kapcsolatban állta pesti és külföldi tárlatokkal, ahová festményeiből is küldött. Az ötvenedik életévéhez
közeledve, lassan érlelődött meg benne az a gondolat, hogy elhagyja Mártélyt, házát eladja és véglegesen Pestre költözik. A mártélyi ház értékesítésére unokahúgát, Patócs Istvánné Kutas Máriát
kérte fel. A hirdetés 750 négyszögöl nemes gyümölcsfákkal, fenyővel, rózsával beültetett kert közepén lévő egészen új, modern házról szól, amely a vasútállomástól és a Tiszától három perc
távolságra van.
Az 1918. évi forradalmat itt élte át, 1919 nyarán a Kecskeméti Művésztelepen dolgozott. Új modelljét, a fiatal pesti Holzinger Katalint már 1918 nyarán magával vitte Mártélyra is. Kapcsolatuk
1920 elejéig tartott. 1919 decemberétől 1920 márciusáig maradt Pesten, majd visszatért Vásárhelyre. Édesanyja március 16-án meghalt, Mári elment tőle, mártélyi házát kifosztva találta. Egy ideig
a régi kaszárnyában lakott. Friedrich Jánoshoz írt levelében 1920 karácsonyán keserűen írta le a következő sorokat: – „Én egész nyáron át és egész télen mindig hurcolkodtam, először Mártélyról
haza a régi műterembe, most pedig a régi kedves műteremből a belvárosba, az úgynevezett Kultúrpalotába. S innen is hurcolkodnom kell nemsokára. Hideg van itt, s már ezért sem tudok dolgozni."
Megromlott a város vezetőivel fenntartott kapcsolata is. Végül 1921. november 16-án végleg Pestre költözött.
Endre Béla
Endre Béla 1870-ben született Szegeden, de szülei hamarosan átköltöztek Hódmezővásárhelyre. Édesapja, mint az ármentesítő társulat mérnöke, gyakran járta a Tisza töltéseit, a folyópartot, és
többször magával vitte fiát, aki megfigyelte és emlékezetébe véste a göcsörtös fűzfákat, a Tisza menti táj vonzó világát.
A századfordulót megelőző, évtizedben évtizedben külföldön tanult festészetet, éveket töltött Olaszországban, járt Németországban és Párizsban is. 1901-ben véglegesen Hódmezővásárhelyre
költözött. Tagja lett a városban kialakult kis művésztársaságnak. Tornyai János, Pásztor János, Kiss Lajos, Rubletzky Géza, Smurák József, Plohn József gyakran találkoztak és élénk eszmecserét
folytattak művészetkérdéseiről, gyűjtötték a néprajzi tárgyakat, és igyekeztek felderíteni és megörökíteni a hagyományokat, szokásokat.
Endre Béla az év egy részét mindig Mártélyon, a Tisza partján töltötte el. A zajos és nyüzsgő városi élet után, ha nyugalomra és harmóniára vágyott, felkereste az ártéri erdők és füzesek csendjét. Gyermekkorától fogva ismerős volt számára ez a vidék, belső kötődés kapcsolja a megfestett tájhoz. 1924-ben alakult meg a vásárhelyi Zenei Irodalmi és Képzőművészeti Társaság, mely őt választotta meg elnöknek. A Pestről nyaranta idelátogató képzőművészeti főiskolások legfőbb pártfogója és támogatója lett.
Nemes egyszerűséggel ábrázolta a homokos, ragyogóan zöld partokat, a hatalmas fűzfákat, a vízzel elöntött árteret, az őszi hóval borított tájat, az olvadást. (Ártéri táj, Nő a Tisza-parton,
Tisza-ág, Füzes napsütésben, Tiszai táj, Holt-Tisza, Tisza-parti részlet, Árvíz). Endre Béla rónái, mezői, kistanyái, ártéri tisztásai líraiak, derűsek és napsugarasak. Olykor puhán, lágyan vonul
át a felhőkárpit a tájon, máskor vihar előtti komorabb gyülekező állapotban láttatja velünk a felhőket (Borús ég, Szeles idő). Sokat foglalkoztatta az élesen megvilágított házfalak
megjelenítésének problémája. Nem nagy számban, de festett falusi utcaképeket is. (Parasztudvar, Falu vége, Falusi udvar, Téli utca, Utcarészlet). Mártély „főtere” a helyszíne a Piac című
alkotásának. Motívumnak nem a szokásos nyüzsgő tömeget választotta, a sátrak együttesével és a bujkáló apró piros foltokkal érzékeltette az esemény dinamizmusát.
Legszívesebben Rácz Pál gátőrék házában tartózkodott. Itt nézte a színes hajnalokat és az árnyalatokban változó naplementéket. Itt hunyt el tragikus hirtelenséggel 1928. augusztus 12-én hajnali 5
órakor.
Rudnay Gyula
Az alföldi festészeti iskola egyik jeles képviselője, aki Munkácsy Mihály realizmusát, a nagybányai iskola plein-air stílusát vitte tovább egyesítve poszt-impresszionista elemekkel. Talán egyik legjelesebb képviselője a poszt-nagybányai stílusnak.
Budapesten az Iparművészeti Iskolában, majd Münchenben tanult, Hollósy Simon szabad iskolájában, ami azt is jelentette, hogy a nyarakat a nagybányai művésztelepen töltötte. Eljutott Rómába, Párizsba.
A magyar hagyomány élesztését tűzte ki célként, ezért Hódmezővásárhelyen élt és alkotott az 1900-as években, 1910-ben Pásztor János szobrász barátjával költözött fel Pestre, s mutatták be műveiket a közönségnek.
„Tájábrázolásomban a magyar történelem múltjának levegőjét akartam fölidézni” – írta.
Corvin-lánccal kitüntetett, Kossuth-díjas magyar festőművész, grafikus, iparművész, főiskolai tanár, a bajai művésztelep megalapítója és vezetője.
Rudnay Gyula több éven át rendszeresen ellátogatott növendékeivel Mártélyra. Ez a kapcsolat azonban nem realizálódott konkrét műalkotásokban.
Újabb nemzedék
Rudnay Gyula és mások
Rudnay Gyula több éven át rendszeresen ellátogatott növendékeivel Mártélyra. Ez a kapcsolat azonban nem realizálódott konkrét műalkotásokban. Tanítványai között
tehetséges fiatalokkal (Barcsay Jenő, Kántor Andor, Pekáry Mihály és Frank Frigyes) ismertette meg a tiszai táj szépségeit. Műveikben azonban inkább eseti tanulmány vagy vázlatrajz formájában
jelenik meg a falu.
A két világháború közötti időszakban Pogány Ferenc (Mártélyi ártér) és Barkást Lajos (Pányi, az öreg halász, Tornyai házának verandája) töltöttek hosszabb időt
Mártélyon. Frank Frigyes a harmincas években egy évtizedig járt Mártélyra. Medgyessy Ferenc a húszas években készítette ide kötődő alkotásait. Szólni kell a kevésbé közismert Hanna Mela
festőművésznőről is, aki a faluban élt és dolgozott. Rudnay Gyula festményei, grafikái híven tükrözik az őt akkor körülvevő világot. (Örzse néni udvara, Utcarészlet, Mártélyi disznópásztor,
Mártélyi utca, Az óvoda udvara).
Már korábban is bérelt a város szobát Mártélyon az ott alkotni vágyó művészek elhelyezésére, míg végül 1957-ben hivatalosan is megalakult itt a művésztelep. A
Hódmezővásárhelyi Városi Tanács közvetlenül a Tisza partján egy ötszobás alkotóházat építtetett és adott át a Képzőművészeti Alapnak üzemeltetésre. A telep a vásárhelyi és a fővárosi művészek
rendszeres Kardoskúti tanyatalálkozó-helyévé vált, és tehetséges fiatalok egész sorának nyújtott új lehetőséget a nagy alföldi mesterek hagyományainak folytatására.
Hosszabb-rövidebb időt sokan töltöttek Mártélyon, de itt, néhány kivétellel, csak azokról szólunk, akiknek művészetében vagy életművében az átlagosnál nagyobb szerepet játszik a mártélyi kapcsolat.
Novotny Emil Róbert
Évről évre visszatérő művész a fővárosban élő Novotny Emil Róbert, akinek műveiben a mártélyi táj sok-sok részlete megjelenik
Kohán György
Kohán György ritkábban ugyan, de szintén megfordult itt. Széles ecsetvonásokkal festett képe, a Mártélyi udvar kivételes erőt sugároz.
Kajári Gyula
Kajári Gyula szénrajzaiban, grafikáiban fel-feltűnik a mártélyi táj, a fűzfák és a Tisza-part. Ismerte az itt élők életét, akiket tisztelt és közeli kapcsolatba is került velük, ismerte
mindennapjaikat, gondjaikat, vágyaikat. A Nagy
Sándorról 1961-ben készült rajza mellett a Mártélyi halásztanya című képe és több, Tisza-parti tájat és a mártélyi embereket ábrázoló rajza bizonyítja mély kötődését a faluhoz.
Almási Gyula Béla az ártéri füzeseket, a fényben úszó tisztásokat ábrázolta, míg Németh József képein a hangulati Erdős Péter: Holtágelemek dominálnak egyszerűsített dekorativitással.
Említhetnénk még Lipták Pál, Tokácsli Lajos, Holba Tivadar, Tóth Sándor nevét.
Gacs Gábor a mártélyi strandot és a faluvéget jelenítette meg grafikáin. Kuruci D. István festményein a széles horizont végtelensége tárul elénk. Füstős Zoltánt is megérintette a mártélyi táj, a
vízen ringó csónakok és az őszi füzesek csendes hangulata. A félsorolás nem lehet teljes, hiszen Redő Ferenc, Vörös Rozália és a magyar művészet legjobbjai, Óvári, Acél, Vecsési, Szurcsik, Patay
és még sokan mások szintén hozzájárultak a mártélyi művészet gazdagodásához.
Szalay Ferenc, Erdős Péter, Lelkes István, Hézső Ferenc alkotásait, Szabó István
plakettjeit domborműveit szintén ez a táj ihlette.
Két vásárhelyi festőművész is Mártélyon rendezkedett be.
Fodor József felújított parasztháza a Tiszai utcában áll. Szalay Ferenc pedig – mint említettük – megvásárolta a híres Késmárki malmot és szinte állandóan ott tartózkodik.
(A két utóbbi művész sajnos azóta elhunyt. - a szerk.)
Forrás: Mártély/száz magyar falu sorozat/NKÖM–1996./Kruzslicz István Gábor.
Képek: Innen-onnan